Mi a probléma ezen a képen?

Nos, ez a kép nem mostanában készült, s kettő elgondolkodtató dolog is látható rajta mindjárt:

Az egyik az, hogy a korabeli édességbolt már akkoriban is ekkora forgalmat bonyolított, s ez az arány azóta csak még inkább eltolódott a mindennapos, akár naponta többszöri nassolás irányába. A hagyományos édességboltok ugyan ritkák manapság, de az édességfogyasztás minden korábbinál nagyobb méreteket öltött. Miért baj ez? Mert a rendszeres és túlzott édesség vágy, pláne függőség, nem is oly ritka. Cserébe viszont káros. Hosszútávon mindenképp. Észrevétlenül, sunyi módon szokássá válik a korlátlanul elérhető édes csábítás, az inzulinrezisztencia és a későbbi cukorbetegség melegágya. Meg még egy sor más, lehetséges betegségé. Huszonéves korban persze mindenki legyint rá, mert még nem érzi ennek veszélyét. A helyzet viszont az, hogy a szervezet előbb utóbb bizony benyújtja a számlát. Mindenkinek. Más kérdés, hogy kinek milyen, talán nem is tudott, de mégis jelenlévő igényét elégíti ki a mindennapos csokizás?

Aztán azért is baj ez, mert az édes íz már önmagában, még ha nem is csokiból, sütiből, desszertből stb. származik, hanem pl. édes zöldségekből, mint sárgarépa, sütőtök, édesburgonya, csemegekukorica, vagy pláne édes gyümölcsökből való, önmagában is inzulinválaszt vált ki a szervezetben. Lehet továbbgondolni a következményeket és azt is, hogy mivel és hogyan lehet mérsékelni, ésszerű korlátok közé szorítani és kordában tartani az édes íz utáni sóvárgást. A szervezetnek - mindenkiének -, minden ízre szüksége van, nem csak az édesre. A sósra, savanyúra, csípősre, keserűre és a fanyarra éppúgy. Lehetőleg természetes formából származókra, amit pl. a NaCl, sóska, kovászolt zöldségek, savanyú káposzta, gyömbér, paprika, ezerjófű,  radicchio, a máj vagy a naspolya bőségesen tartalmaz, a teljesség igénye nélkül.

A másik probléma a képen az, hogy tél van és banánért, azaz déli gyümölcsért állnak jóhiszeműen, ínyencségre vágyva, jó sokan a sorba. A déligyümölcsök pedig, ahogy azt a nevük is mutatja, délen, főként az egyenlítő környékén, hőségben élő népek kedvelt, igen értékes beltartalmú élelmiszere. Ott, helyben, nem átutazva a fél világot. Nem idő előtt, éretlenül leszüretelve, vegyszerekkel, gázokkal, miegyébbel érésre erőltetve, tartósítva. Természetes formájában segít a szervezet hűtésével elviselhetővé tenni a rekkenő hőséget. A képen viszont tél van, amúgy is hideg időszak. A mi éghajlatunkon ebben az évszakban melegítő hatású kásákra, kompótokra, hőkezelt, tűz energiával feltöltött, saját éghajlatunkon aktuálisan megtermő élelmiszerek fogyasztására van szükségünk az egészség jegyében.

Nos, tényleg csak szűken, dióhéjban ennyi a probléma a képen. A témáról bővebben személyes tanácsadás keretében beszélgetünk.