Hasznos gondolatokban és tényekben bővelkedő, fontos írás következik, Szendi Gábor oldaláról:

Beszélgetés a glutén, az autoimmunitás és az áteresztő bélszindróma úttörő kutatójával

Chris Kresser interjúja

Fordítottaa kivonatot készítette: Mezei Elmira

Forrás:Pioneering Researcher Alessio Fasano M.D. on Gluten, Autoimmunity & Leaky Gut

Chris Kresser, az ismert paleoorvos és több könyv szerzője, meghívta rádióműsorába Dr. Alessio Fasanót, a glutén-autoimmunitás-áteresztő bélszindróma hármas legjelentősebb kutatóját.

Megtiszteltetés, hogy Dr. Alessio Fasanót üdvözölhetjük a műsorban. Dr. Fasano a cöliákia és a gluténintolerancia világhírű, elismert kutatója. 2003-ban publikált egy úttörő vizsgálati eredményt, amely megállapította, hogy a cöliákia előfordulási gyakorisága az Egyesült Államokban közel százszorosa a korábban becsült számoknak: 1 a 133-ból. Dr. Fasano ugyanakkor annak a kutatócsoportnak is a vezetője volt, amelyik 2000-ben felfedezte azt a zonulin nevű ősi molekulát, amely a vékonybél áteresztőségét szabályozza, és ami az áteresztő bélszindróma kialakulásának egyik fő eleme.

Chris Kresser: Mesélne nekünk egy kicsit arról, hogy miért kezdte érdekelni önt a cöliákia, a gluténintolerancia, az áteresztő bél jelensége és ezek összefüggése az autoimmun betegségekkel?

Dr. Alessio Fasano: Hát, valójában adta magát a dolog. Először egyáltalán nem érdekelt ez a téma, de mivel a Nápolyi Egyetem, ahol diplomáztam, a cöliákia kutatás fellegvára volt, így sokat tanultam erről a területről. Akkoriban értettük meg, hogy a cöliákia nem egyszerűen egy ételallergia, hanem egy autoimmun betegség. Mire '93-ban az Államokba költöztem, eldöntöttem, hogy ez az egyik legérdekesebb kutatandó betegség, és fel akartam tárni, hogy milyen mechanizmusok vezetnek az autoimmunitáshoz.

Chris Kresser: Mennyiben egyedülálló a cöliákia az autoimmun betegségek között?

Dr. Alessio Fasano: Van egy pár ilyen dolog. Voltaképpen új paradigmát nyitott az autoimmunitás tudományában. Amiben hasonlít a többi ilyen természetű betegségre, az az, hogy szükséges hozzá a genetikai hajlam, illetve valamilyen környezeti kiváltó ok, amelyet az a genetika nem jól kezel. Ilyenkor az összezavart immunrendszer nem csak a betolakodókat támadja meg, hanem a szervezet saját szöveteit is. Ha ez az agysejtek ellen irányul, akkor szklerózis alakul ki, ha az ízületek ellen, akkor sokízületi gyulladás, ha a hasnyálmirigy ellen, akkor 1-es típusú cukorbetegség, és ha a belek ellen, akkor például cöliákia. Amiben speciális a cöliákia, az a genetikai háttér, mert a többszáz gén közül, ami szerepet játszik, a HLA gének a cöliákiások lényegében 100%-nál jelen vannak. Két formájuk, a DQ2 és a DQ8, egészen ritka kivételektől eltekintve minden cöliákiásnál megtalálható. Vagy az egyik, vagy mindkettő. És ez különbözik minden egyéb autoimmun betegségtől. A cukorbetegek vagy a szklerózisban szenvedők 70%-75%-nál például semmilyen specifikus gén nem mutatható ki. Ismerjük a cöliákiában jelenlévő antigént, így a TTG (tissue transglutaminase vagyis szöveti transzglutamináz) enzim és az ez elleni antitestek jelenléte segít diagnosztizálni az autoimmunitás meglétét. De, ami a cöliákiát elkülöníti a többi autoimmun betegségtől, az az, hogy itt konkrétan ismerjük a környezeti kiváltó okot. Nem tudjuk, hogy az 1-es típusú cukorbetegek vagy a szklerózis multiplexesek mitől lesznek betegek, de az kétségtelen, hogy a glutén, ez a több gabonában (búzában, rozsban és árpában) jelenlévő idegen fehérje - a specifikus genetikai háttérrel rendelkezőknél - autoimmunitáshoz vezet.

Chris Kresser: Mikor fedezték fel, hogy a glutén autoimmunitáshoz vezet? Mióta tudjuk ezt?

Dr. Alessio Fasano: A cöliákiát évszázadok óta leírták, de aki végül összerakta a kirakóst, az egy Dicke nevű holland gyermek gasztroenterológus volt, aki egy nagyon érdekes epidemiológiai megfigyelést tett a második világháború alatt. Megfigyelte, hogy a cöliákia miatti halálozás (mert akkoriban még bele lehetett halni) a háború alatt 35%-40%-ról a nullára csökkent. Amikor a háború véget ért, akkor a cöliákia okozta halálozás visszaállt a háború előtti szintre. Dicke próbálta megérteni, hogy ennek mi lehet az oka és arra jutott, hogy a háború éveiben nem volt búzaliszt, hanem helyette burgonyakeményítőt használtak. Ezután a '40-es évek végén megváltoztatta a cöliákiás babák eliminációs diétáját: addig csak banánt engedélyezett nekik, aztán már csak a gluténtartalmú gabonákat kellett kerülniük. A dolog működött, így jött rá tehát, hogy mi a megoldás.

Chris Kresser: Ez nagyon érdekes. Amikor a Scientific American című lapban megjelent cikkében ön az autoimmunitást kiváltó hármasságról beszélt, akkor a genetikai hajlamon és a környezeti kiváltó okon kívül milyen harmadik faktorra utalt?

Dr. Alessio Fasano: Igen, ez egy újabb lecke, amit a cöliákia tanít nekünk, mert korábban az egész tudományos közösség értetlenül állt az előtt, hogy tulajdonképpen hogy megy végbe bármi interakció a környezet és az immunrendszer között? Mert ahhoz, hogy az immunrendszer reagáljon és létrehozzon egy autoimmun választ, fizikailag is látnia kell az ellenséget. Normális körülmények között az emésztőrendszerből csak a megemésztett tápanyagok, aminosavak, egyszerű cukrok juthatnak a szervezetbe, a baktériumok, toxinok, vagy az immunrendszert aktivizáló nagyméretű, idegen fehérje molekulák nem. Ezért nem értették az immunológusok, hogy hogy jutnak át a vékonybél falán ezek a fehérjék, mivel alapesetben a bélfal teljesen átjárhatatlan a számukra. A '80-as évek közepéig meg voltak róla győződve, hogy a bélfal struktúrája egyenletesen stabil, így semmi oda nem való nem hatolhat át rajta.

Aztán a '80-as évek közepén egy japán kutatócsoport kijelentette, hogy a vékonybél szoros kötései nincsenek stabilan összeragasztva. Vannak rajta nyílások, amelyek többnyire zárva vannak, de nem mindig. Az évek során egyre több információt fedeztünk fel arról, hogy milyen faktorok, molekulák, anyagok, jelzések befolyásolják a rések zárását és nyitását. Ennek során véletlenül bukkantunk rá egy zonulinnak nevezett molekulára, amely szabályozza a bélfal áteresztését. A cöliákiánál ez fokozott mértékben fennáll, a rések úgymond folyamatosan nyitva vannak, és így történhet meg, hogy a glutén és egyéb autoimmun betegséget kiváltó triggerek bekerülnek a szervezetbe. Így jöttünk rá, hogy mi a harmadik faktor, ami szükséges az autoimmunitás kialakulásához.

Chris Kresser: Tehát azt a felfedezett fehérjét, ami a szoros kötések szabályozásáért felel, zonulinnak hívják. Mesélne arról, hogy hogyan fedezte ezt fel?

Dr. Alessio Fasano: Tudja, a felfedezések, az áttörést hozókat is beleértve, ritkán történnek terv szerint. Inkább a véletlen művei. Egy jó tudóst arra képeznek ki, hogy megtervezzen és megfelelő módon végig vigyen egy kísérletet, majd értelmezze az eredményt. Ez egy hipotézis felállításával kezdődik. És az eredmény tízből kilenc alkalommal más, mint a felállított hipotézis. Így történt a zonulin felfedezése is. Egy kolera elleni oltás fejlesztésén dolgoztam, és a humán tesztelések nem a várt menetrend szerint haladtak. Az oltás maga sajnos elhúzódó hasmenést okozott. Teljesen kétségbe estem. Napokig a laboratórium közelébe se mentem. Fel akartam adni az egészet. Aztán mégis folytattam a kutatást. Felfedeztünk egy nagyon furcsa mechanizmust okozó toxint, ami kinyitotta a bélfalban lévő sejtek közötti szoros kötéseket és fokozottan áteresztővé tette azokat. Ez vezetett el a zonulin azonosításához. Rájöttünk, hogy a fokozottan áteresztő vékonybél nem csak a cöliákiában, hanem az összes autoimmun betegségben szerepet játszik.

Chris Kresser: Tehát az áteresztő bél az autoimmun betegségek kialakulásának egyik előfeltétele, mert anélkül az immunrendszer nem látja az antigéneket, és nem tud immunválaszt produkálni. A pácienseim közül sokan arról számolnak be, hogy az orvosuk nem veszi őket komolyan, amikor erről a témáról kérdezik őket. Pedig többszáz tanulmány van az áteresztő belek és az autoimmunitás kapcsolatáról. Miért övezi mégis szkepticizmus az orvosok részéről és mennyiben lát változást az elmúlt években?

Dr. Alessio Fasano: Ennek főleg az az oka, hogy az alternatív medicina képviselői már azelőtt használták a lyukas bélszindróma kifejezést, hogy a tudományos felfedezés megszületett volna. Szerintük minden létező egészségügyi problémának ez az okozója. Innentől kezdve az orvostársadalom nem vette komolyan a kérdést. Az egyik tábor a jelenség létezését is tagadja, a másik pedig minden betegséget ennek tud be. A zonulin felfedezése lehetőséget adott arra, hogy konkrét biomarkerként használjuk.

Chris Kresser: Beszéljünk most kicsit arról, hogy a béláteresztés kialakulásának milyen az időzítése. Mi váltja ki, mennyivel a glutén elfogyasztása után alakul ki és mennyi ideig marad fenn?

Dr. Alessio Fasano: A zonulin jelút szempontjából két fő kiváltó okot találtunk, ami mindenkinél így működik, tehát nem csak a cöliákiánál vagy a glutén intoleranciánál. Ha a vékonybélben baktériumok vannak ez a SIBO), ami nem egy normális állapot, mivel azoknak csak a vastagbélben szabadna jelen lenniük, ahol már nincsenek tápanyagok, tehát nem tudnak belőlük ellopni. Ha ezek a baktériumok az összes védelmi mechanizmust kijátszva mégis elszaporodnak a vékonybél falában, akkor a szervezet ezt az állapotot nagymennyiségű zonulin termelésével próbálja meg kiegyensúlyozni. Ez az egyik stimulus. A másik maga a glutén. Amikor gliadint adunk a bélhámsejtekhez, akkor beindul a zonulin termelés. És ez mindenkire vonatkozik. Ha egy egészséges embernél történik gluténfogyasztás, akkor a folyamat pár perc alatt lezajlik. A zonulin megnyitja a bélfalat, majd az hamarosan újra összezár. A cöliákiásoknál sokkal több zonulin termelődik és sokkal hosszabb ideig maradnak fokozottan áteresztők a bélfalak. Az amúgy is hibásan működő immunrendszer számára ez fokozott kihívást jelent, és így alakul ki például a cöliákia.

Chris Kresser: Oké, ez teljesen világos. De mi a helyzet a gluténintoleranciával? Mi a kettő közötti különbség?

Dr. Alessio Fasano: Egészen a közelmúltig meg voltunk róla győződve, hogy a cöliákia az egyetlen gluténra adott reakció. Az évek során egyre nagyobb figyelmet kapott ez a terület. Míg más autoimmun betegségeknek egyértelműbb tünetei vannak, a cöliákia egy klinikai kaméleon, és a tünetek bármelyik szervet vagy szövetet érinthetik és nem specifikusak. Megnyilvánulhat többek között gyomorfájásként, fáradtságként, vérszegénységként, de akár az ujjvégek zsibbadása is jelezheti. El lehet képzelni, hogy hány embert érintenek ezek a tünetek és hány krónikusan fáradt embernek mondta azt az orvos, hogy nincs semmi bajuk. Ha a vérszegénység nem javul a vasszedésre, akkor lehet, hogy idővel eljutnak a kapcsolat felfedezéséig, és ez megoldja a problémát. Azok, akiknél nem született pozitív diagnózis, és kétségbeesésükben mégis megpróbálnak gluténmentesen étkezni, gyakran javulnak vagy teljesen megszűnnek a tünetek.

Eleinte, amikor rengetegen jöttek a klinikánkra, sok embert elküldtünk azzal, hogy nincs cöliákiája, tehát nem indokolt nála a gluténmentes diéta. De miután annyira sok ilyen esettel találkoztunk, meg kellett kérdeznünk magunktól, hogy lehet, hogy ezek az emberek mind őrültek? Hogy lehet, hogy reagálnak a gluténre? Aztán alaposabb kutatás után rájöttünk, hogy létezik egy másfajta állapot, amit már nem gluténintoleranciának, hanem gluténérzékenységnek neveztünk el. És ez az immunreakció nem autoimmun alapon és nem is allergia alapon történik.

Mivel az áteresztő belek vizsgálata nagyon nehéz és a legtöbb létező teszt egyelőre orvostudományi szempontból nem elfogadott; én a megelőzésben hiszek. A zonulin regulációja például évekkel ki tudja tolni a cukorbetegség kialakulását. A gyulladásos bélbetegségeknél a bél áteresztésének vizsgálatával bejósolhatók a fellángolások. Nagyon nagy szükség van hivatalosan elfogadott biomarkerekre. Az egyik fő diagnosztikai cég éppen fejleszti a zonulin ELISA tesztet.

Chris Kresser: Nagyszerű! Most beszéljünk kicsit a kezelés lehetőségeiről, hogy hogyan lehet helyreállítani a bélfal integritását.

Dr. Alessio Fasano: Ha a glutén okozza a problémát, akkor a glutén elhagyásával. Ha a bakteriális túlszaporodás vagy diszbiózis, akkor ennek a kezelésével vagy probiotikumokkal. Ha genetikai a háttér, akkor azt kell kinyomozni és azt megpróbálni kezelni. Ha például egy genetikai hiba miatt valaki több zonulint termel, akkor ezt a hatást blokkolni valahogy.

Chris Kresser: Oké. Az egyik tanulmányában ön említi, hogy a cöliákiásoknál néha a gluténmentes diéta ellenére is megfigyelhető a magas zonulin szint. Esetleg egyéb autoimmun betegségeknél is megfigyelhető ez?

Dr. Alessio Fasano: Eddig ezeknél az autoimmun betegségnél értük tetten ezt a jelenséget: a cöliákiánál, az I-es típusú cukorbetegségnél, a Crohn betegségnél és a szklerózis multiplexnél. A zonulin egy haptoglobin 2 nevű protein molekula prekurzora. Ezt használva biomarkerként, azt látjuk, hogy három fő kategória van, amikor túl magas vagy mutálódott a zonulin termelés. Ezek az autoimmun betegségek, bizonyos tumoros megbetegedések (petefészek, hasnyálmirigy, agytumor), valamint az idegrendszer megbetegedései, pl. a skizofrénia és az autizmus.

Chris Kresser: Említette a gyógyszeres kezelés lehetőségét. Hogy áll most a larazotide tesztelése?

Dr. Alessio Fasano: A larazotide szintén egy véletlen felfedezés volt. Ez egy nyolc aminosavból álló kis peptid. Még nem ismerjük pontosan a hatásmechanizmusát, de azt feltételezzük, hogy a zonulin receptorokhoz kötődik, ezáltal megakadályozva, hogy a zonulin kommunikáljon a sejtekkel és arra utasítsa őket, hogy nyissák meg a szoros kötéseket. 2006 óta tesztelik, eddig 500 cöliákiásnak adták be, és nagyon biztonságosnak bizonyult, nincs semmilyen mellékhatása. És eddig elég hatásosnak is tűnik a tünetek megelőzésében. A szponzoráció stabilitásától függ, hogy mikor kerülhet végül piacra, ezt most lehetetlen megjósolni.

Chris Kresser: Oké, drukkolunk. Az utolsó kérdés, Dr. Fasano. Melyek az ön számára legizgalmasabb fejlemények ezen a területen, illetve van-e még valami, amiről nem beszéltünk és amit fontosnak tart?

Dr. Alessio Fasano: Tudja, egy klinikai kutató számára a legnagyobb eredmény nem az, ha orvosolni tudja, hanem ha meg tudja előzni a problémát. A legizgalmasabb fejlemény tehát, hogy próbáljuk megérteni a folyamatot, ami végül elvezet a cöliákia kialakulásához, mert ma már tudjuk, hogy bármilyen életkorban kialakulhat a betegség. Kétéves, de 72 éves korban is. Eddig meg voltunk róla győződve, hogy a cöliákia mindenkinél az első életévben kezdődik, amikor először találkozik a szervezete gluténnal. Ha valakinek olyan agresszív az immunrendszere, hogy egyből gyulladással reagál, akkor valóban kialakul a betegség gyerekkorban. Viszont, ha az immunrendszer lassú tempóban működik, akkor évek alatt alakul ki a károsodás. Két éve csináltunk egy vizsgálatot egy 3000 fős mintán és legnagyobb megdöbbenésünkre azt találtuk, hogy a cöliákia gyakorisága a '70-es évek óta 15 évente folyamatosan megduplázódik.

Chris Kresser: Wow.

Dr. Alessio Fasano: Ez pedig azt jelenti, hogy itt valami más is zajlik. Voltak olyan hölgy résztvevők, akik hetvenvalahány éves korukig problémamentesen tudtak glutént fogyasztani, aztán ez hirtelen megváltozott és a nyolcvanhoz közel kialakult náluk valamilyen autoimmun betegség. Ez két nagyon érdekes kérdést vet fel: 1. Miféle trükkel védte ki ezeknek a hölgyeknek a szervezete egy vitathatatlan triggert olyan sokáig? Ha erre válaszolni tudnánk, a kezünkben lehetne az autoimmunitás általános megoldása, ami Nobel-díj esélyes kategória. 2. Mi történt velük, hogy annyi év után egyszer csak nem tudták többé tolerálni a glutént? Nekem az a véleményem, hogy a mikrobiomukban történt egy olyan változás, ami végül átbillentette az egyensúlyt. Talán egy fertőzéstől, vagy antibiotikumot szedtek, vagy másképp kezdtek enni, nem tudjuk melyik. Ez az a két terület, ami engem a legjobban érdekel és amiről szeretnék minél többet megtudni.

Chris Kresser: Ez nagyon érdekes. Ön említette, hogy zajlik valamilyen arra irányuló előzetes kutatás - és javítson ki, ha tévedek - hogy ha egy csecsemő az első életévében nem kap glutént, akkor a cöliákia kialakulásának a kockázata a negyedére csökken? Ez igaz?

Dr. Alessio Fasano: Ha kijelentjük, hogy a cöliákia nem csupán egy genetikai, sorsszerű betegség, hanem lehet befolyásolni, akkor felmerül a kérdés, hogy milyen eszközökkel lehet megelőzni vagy késleltetni a kialakulását? Az egyik legtöbbet vitatott és korántsem megválaszolt kérdés a genetikai hajlammal rendelkezőknél a glutén bevezetés időzítése. A túl korai bevezetés káros. Ez világos, ebben mindenki egyetért. Viszont eddig még senki sem vizsgálta ennek az ellenkezőjét, hogy mi van akkor, ha késleltetjük a gluténadást? Egy ilyen vizsgálat ugyanis nagyon költséges, hosszadalmas és bonyolult dolog. Mi elkezdtünk egy ilyen dupla vak, követéses vizsgálatot magas rizikójú újszülöttekkel. Az elválasztástól kezdve random sorolódnak a továbbra is gluténmentes, illetve a gluténos csoportokba, az utóbbinál az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia ajánlásait követve. Az ön által említett adatok korrektek, tényleg jobb, ha csak később kapnak a gyerekek glutént, de itt az a fenntartás, hogy a vizsgálatban csak három évig követünk, tehát a későbbi életkorban még mindig kialakulhat a probléma.

Chris Kresser: Értem.

Dr. Alessio Fasano: Szóval nem tudjuk, hogy megelőzhető-e a cöliákia a glutén későbbi bevezetésével, de az már biztos, hogy kitolható a kialakulási ideje.

Chris Kresser: Úgy tűnik, hogy semmi hátránya nincs annak, ha az érintetteknél kipróbáljuk a késleltetést.

Dr. Alessio Fasano: Így van.

Chris Kresser: Dr. Fasano, köszönöm szépen, hogy itt volt velünk. Megtiszteltetés számunkra és a legjobbakat kívánom önnek a jövőre nézve.

Dr. Alessio Fasano: Örülök, hogy itt lehettem.