Ez is genetika!

2019.05.24

Most egy érdekes cikk folytatását hoztam nektek ide. Nem saját írásom, viszont a tartalmát tekintve, fontosnak tartom annyira, hogy ezen a felületen is olvashassátok, a "segíts magadom, az Isten is megsegít" elv mentén. Kicsit hosszú lesz, de a hitelesség érdekében a forrásokat illik feltüntetni,

S a lényeg:  a Frontiers in Immunology című folyóiratban publikált tanulmányból idézek, miszerint: "Brit kutatók :)  18, korábbi vizsgálat eredményeit összegezték, amelyben összesen 846 fő vett részt, ezek a vizsgálatok a jóga, a meditáció, a légzőgyakorlatok, a chi kung és a tai chi biológiai hatásait tanulmányozták. A szerzők szerint a kutatásokat összegezve megállapítható, hogy ezek a test-lélek gyakorlatok elnyomják a génekben azokat a változásait, amelyek gyulladást okoznak.

A gyulladás időlegesen felélénkíti az immunrendszert, így jobban tud védekezni a fertőzések és a sérülésekkel szemben - írják a szerzők a tanulmányban. Ám a mai társadalomban a stressz elsősorban pszichikai, és a test gyulladásos reakciója könnyen krónikussá válhat és ronthatja a lelki és a testi egészséget is.

A kutatók azt tapasztalták, hogy akik rendszeresen gyakorolják ezeket a műveleteket, azoknak kevesebbek a gyulladásos tüneteik, és csökken a gyulladást okozó fehérjék termelődése. Ez azt jelzi, hogy "csökken a krónikus stresszre adott molekuláris válasz" - írják a szerzők. Ennek köszönhetően csökken a gyulladással összefüggő betegségek és állapotok kialakulásának kockázata! 

A környezet és az életmód egyaránt hat arra, hogy mely gének kapcsolódnak ki vagy be, és ez közvetlen hatással van a betegségek kockázatára, az élettartamra, és ezek a jellemvonások átöröklődnek a jövő generációira is.

A stresszes események aktiválják a "harcolj vagy fuss el" reakciót, ami beindít a szervezetben egy stresszel összefüggő láncreakciót, aktiválódnak bizonyos gének, amelyek gyulladást okozó fehérjéket termelnek.

              Ivana Buric, az Angliai Coventry Egyetem Agy és Viselkedés Laboratóriumának PhD hallgatója, a tanulmány vezető szerzője szerint:  kutatócsapata meglepve tapasztalta, hogy a különböző típusú testi-lelki gyakorlatoknak hasonló genetikai hatása van. 
                            Az ülő meditációs gyakorlatok nagyon különböznek a jógától és a thai chitől,                                               ám az összes ilyen gyakorlat - ha rendszeresen végzik -, úgy tűnik, csökkenti a gyulladás kialakulásában részt vevő gének aktivitását

A stresszre adott válaszok pozítívabbak lettek a jógázóknál. (FORRÁS: SHUTTERSTOCK)
Ez egy új kutatási terület, teszi hozzá, és valószínűsíthető, hogy ugyanolyan előnyök származhatnak mindebből, mint az olyan életmód-változtatásoknak, mint az egészséges táplálkozás és a testmozgás. Még nem áll rendelkezésünkre elég kutatás, amelyből megtudhatnánk, hogy viszonyul például a jóga más fizikai aktivitáshoz a génkifejezőség tekintetében.

                             Buric szerint a rendelkezésünkre álló tanulmányok szerint, testi-lelki beavatkozások következtében "az agyunk olyan irányba tereli a DNS folyamatokat, amelyek javítják a jóllétünket." A kutató azt is hangsúlyozta, hogy az öröklött gének nem statikusak, és a DNS aktivitás olyan dolgoktól függhet, amelyeket az egyén képes kontrollálni. "Ha minden nap űzünk valamilyen egészséges szokást, olyan génaktivitási modelleket alakíthatunk ki, amelyek hasznosak az egészségünk számára" - tette hozzá.
                               !Akár 15 percnyi koncentrálás is lehet a titok nyitja!

Nem győzöm kiemelni a genetikai kódjaitok szerinti táplálkozásotok fontossága mellett rendszeresen végzett, szintén saját típusaitok szerinti sportolás, testmozgás szükségességét! MOST! Kezdd el már MOST!